Sági Emese

Ők már olvasták

„A könyv olyan témát feszeget, amelyet időről időre mindenkinek át kell gondolnia. Jól érzem magam ott, abban, amiben vagyok? Ezt akartam 5, 10, 15 évvel ezelőtt? Erről álmodtam gyerekkoromban? Reggel, amikor eszembe jut a mai munka mosolyogva indulok neki vagy már inkább nyűgnek érzem? A közvetlen hangvételű, tanulságos és lelkesítő beszélgetéseken ott éreztem magam olvasás közben. Többszörös szakmaváltóként tanulságosnak tartom a könyvet minden korosztály számára. A pályakezdők is épp úgy megtalálhatják benne, hogy hol tartanak, ahogy a váltani készülő bármely korosztály is. Erőt meríthetünk belőle, mert megmutatja, hogy a kétségeinkkel, a küzdelmeinkkel nem vagyunk egyedül, de természetesen nincs két egyforma út. Csak a körvonala, a használt "eszközök" hasonlóak. A célkitűzés, a tervezés, a folyamatos tanulást, a hinni önmagunkban, tanulni a hibáinkból, felállni és menni tovább az álmaink után. Ezeket senki sem kerülheti ki. De nem is kell, ez a lényeg, maga az út. Ehhez kapunk ezzel a könyvvel egy hiteles, lelkesítő életút gyűjteményt.”

Madár Emőke

"Szeretem az igaz történeteket, mert a hús-vér szereplők által bejárt életutak egy kicsit mindig szabálytalanok, girbe-gurbák, mindenkié más és más, de mind emberi. Történetmentéssel foglalkozom, ezért különösen érdekes volt belepillantanom 25 karriertörténetbe, pályaívbe. Akár az "ötperces", akár a "félórás" interjúkat olvastam, szívesen "hallgattam" volna még tovább a "mesét". Ahány megszólaló, annyi féle véletlen (?) fordulat, motiváció, küzdelem, újrakezdés... Közelebbről az életben csak kevés ember munkáját, váltásait ismerhetjük meg, de a Bármi lehetsz! riportalanyainak hála sokkal többel kerülhetünk közelebbi viszonyba. Énekes, fodrász, pénzügyes, angoltanár, tetoválóművész, startupper, coach, HR-szakértő, autószerelő - és sok-sok vargabetű. Ebből a színes palettából mindenki talál olyan történetet, ami megszólítja, elindítja, elgondolkodtatja. És találhat segítőket is, akik továbblendítik. A könyv nemcsak pályakezdőknek, hanem karrierjükben elakadtaknak, vagy merész álmokat dédelgetőknek és váltáson agyalóknak is remek kezdőlökés lehet. Valamint mindenkinek, akinek a környezetében felmerülnek a fenti kérdések - mert segítő bárki lehet, egy barát, egy családtag, egy tanár, de még életünk legrosszabb főnöke is! Jó kalandozást az egyedi, érdekes és gondolatokat ébresztő sztorikhoz - no meg bátorságot a következő lépéshez!”

Sziklainé Lengyel Zsófia karrierváltó krónikás, történetmentő

„Szókratész azt tanította, hogy „megvizsgálatlan életet nem érdemes élni”. Nos, ebben a könyvben 25 valóságos szereplő gondolja át az életét Sági Emese önvizsgálatra hívó kérdései mentén. Elmeséli nekünk a történetét a tetováló művész, a rendezvényszervező, a kommunikációs szakértő, a menedzser, a gyógymasszőr, a cégvezető, a fogszakorvos, a fodrász, az énekesnő, a coach, és még sok más szakma kiemelkedő művelője. Sikeres pályaváltók ők mindannyian, akikben az a közös, hogy megtanultak bátran hallgatni a belső hangjukra, ébren tartják magukban a szenvedélyt, és folytonosan tanulnak, tesznek azért, hogy méltó, értelmes, szerethető életet éljenek. Történeteikkel erőt, inspirációt adnak a keresőknek, az úton lévőknek és az átmenetileg megtorpanóknak is. Aki kezébe veszi ezt a könyvet, nem tud nem szembenézni a saját sorsával, és mire az olvasás végére ér, azon kapja magát, hogy egyre tudatosabban keresi a válaszokat élete legfontosabb kérdéseire.”

PATAKI Katalin coach, szenior tréner, tanácsadó

„Manapság egyre kevesebb idő jut tartalmas beszélgetésekre az életről, karrierről, az oda vezető utakról és tapasztalatokról. Emese könyve 25 leírást tartalmaz különböző területen, különböző életutakat bejárt ember karrierútjáról, akiknek sikerült megtalálniuk a helyüket munka világában. Őszinte, elgondolkodtató, és inspiráló olvasmány. Mindenkinek ajánlom, aki keresi az útját, a valódi hivatását.”

Szilágyiné Gombos Andrea

“Ez a könyv olyan, mint a szerző maga: megnyugtató és egyben lendületes, vidám és egyben motiváló. A könyv elolvasása után - csakúgy, mint egy Emesével folytatott beszélgetés után - tettre késznek és inspiráltnak éreztem magam, és a világot egy napsütéses helynek látom, amely tele van lehetőségekkel! “

Salgó Adrienn
error: Védett tartalom !!

Facebook